Ugrás a fő tartalomra

Dunaújváros, Római krt. 51/A


+36 (25) 743 - 136

Széchenyi 2020

Felnőttek szakmai oktatása


Minden 16. életévét betöltött személy (felső korhatár nélkül) részt vehet a felnőtteknek meghirdetett képzésekben. Intézményeinkben az első két szakma (az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül) megszerzése mindenki számára ingyenes. Az iskolákban lehetőség van rugalmas keretek között, akár munka mellett rövid idő alatt szakmát tanulni. A felnőttek emellett több mint 400, szakmai képzés keretében megszerezhető szakképesítés közül választhatnak.

Technikumi szakmai oktatásba az érettségivel rendelkezők, szakképző iskolai szakmai oktatásba pedig azok kapcsolódhatnak be, akik a középiskola tizedik évfolyamát teljesítették. A szakmai képzésben való részvétel feltételeit és a képzés időtartamát a Programkövetelmények (PK) határozzák meg. A tanórákat heti 2-3 alkalommal az esti órákban vagy hétvégi napokra szervezik, az elméleti órák nagy részét az online térben tartják az intézmények.

A gyakorlati ismereteket tanműhelyben vagy valós gazdasági környezetben, duális képzési partnereknél sajátíthatják el a képzésben részt vevők. A szakmát tanulók szakmai oktatása ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll, és szakmai vizsgával zárul. A vizsgát sikeresen teljesítő vizsgázók technikusi oklevelet vagy szakmai bizonyítványt szereznek, amely államilag elismert szakképzettséget tanúsít.

A szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai képzést képesítő vizsga zárja, és a sikeresen vizsgázók államilag elismert szakképesítést tanúsító képesítő bizonyítványt kapnak.

Felnőttként az iskolában szakmákat és szakképesítést is szerezhetek?

Igen. Az első két szakma megszerzését felnőttképzési jogviszonyban is ingyenesen biztosítja az állami szakképző intézmény és az együttműködési megállapodással rendelkező nem állami szakképző intézmény annak, aki a szakképzésben ingyenes részvételre jogosult. Ingyenes képzéseinken az első képesítő vizsga befejezéséig térítésmentesen tanulhatnak azok, akik még nem rendelkeznek az új szakképzési rendszerben szerzett szakképesítéssel.

Munka mellett is tudok szakmát vagy államilag elismert szakképesítést szerezni?

Az iskolák a felnőttek számára mind a szakmai oktatást, mind a szakmai képzést rugalmasan, akár munka mellett, rövid idő alatt szervezik meg, gyakran az esti órákban, akár hétvégén is. Az egyes intézmények képzési programja sokszor ezért is tér el egymástól, igazodva a Képzési Kimeneteli Követelményekben, szakképesítés esetén a Programkövetelményekben meghatározott tartalmakhoz és a helyi igényekhez.


Szakmák

Általános ápoló

Egészségügy


Tovább

Automatikai technikus

Elektronika és elektrotechnika


Tovább

Cukrász

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Erősáramú elektrotechnikus

Elektronika és elektrotechnika


Tovább

Kereskedelmi értékesítő

Kereskedelem


Tovább

Logisztikai technikus

Közlekedés és szállítmányozás


Tovább

Magasépítő technikus

Építőipar


Tovább

Oktatási szakasszisztens

Oktatás


Tovább

Papírgyártó és -feldolgozó, csomagolószer-gyártó technikus

Vegyipar


Tovább

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

Gazdálkodás és menedzsment


Tovább

Sportedző (a sportág megjelölésével) - sportszervező

Sport


Tovább

Szakács

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Szociális ápoló és gondozó

Szociális


Tovább

Vendégtéri szaktechnikus

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Villanyszerelő

Elektronika és elektrotechnika


Tovább

2024. januári-februári kezdéssel meghirdetett képzéseink

A szakképzés átalakulásával a 2020/2021-es tanévtől felnőttek oktatása megnevezéssel kerül meghirdetésre a korábbi esti felnőttoktatás. Bővebb információ a felnőttek képzési lehetőségeiről az Innovatív Képzéstámogató Központ oldalán található.

A felnőttek oktatására a beiratkozás felnőttképzési szerződéssel történik, felnőttképzési jogviszony jön létre. A képzés megkezdésének feltétele a foglalkozás-egészségügyi alkalmassági vizsgálat megléte, melynek költségét a jelentkező fizeti. A részletekről az iskola ad majd bővebb tájékoztatást.

Képzési idő 1-2 év.

Jelentkezési határidő: 2024. január 31.

Jelentkezés online itt.

A jelentkezési határidő lejárta után az iskola felveszi Önnel a kapcsolatot.

Szakmalista (frissítve 2024.02.13.):

Az automatikai technikus, az erősáramú elektrotechnikus, a cukrász és a szakács szakmákra a létszám betelt.



KIMIKK
DaruSínDKIKDunaújvárosi EgyetemHamburger HungáriaLiberty DunaújvárosNSZFHOrszágos MentőszolgálatSzent Pantaleon KórházVajda PapírWeishaupt
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Dunaújvárosi Szakképzési Centrum

      Dunaújváros, Római krt. 51/A

    • Telefon: +36 (25) 743 - 136

      E-mail: titkarsag@dunaujvarosiszc.hu

      OM azonosító: 203034


    2024Dunaújvárosi Szakképzési Centrum