Hírek
November-december, a szalagavatók időszaka
Javában tart a szalagavató szezon iskoláinkban. A végzősök megkapták, megkapják a szalagjaikat, ami jelzi a ballagás, a vizsgák közeledtét.
![November-december, a szalagavatók időszaka](https://dunaujvarosi.cms.szc.edir.hu/uploads/407431026_903837984699850_7393542405118315343_n_1653fa7e44.jpg)
Jellemzően az ősz vége és a tél eleje az az időszak, amikor az iskolák megtartják szalagatavó ünnepségeiket.
A szalagtűzés hagyománya ugyanúgy Selmecbányához köthető, mint a ballagásé. Az 1830-as évekből vannak az első írásos feljegyzések a Szalagtűző Szakestélyekről, ahol a végzősök megkapták szalagjaikat.
Azóta tartalmi elemeiben, szokásaiban történtek változások, de a jelentése, jelentősége megmaradt. A szalag egyrészt azt jelképezi, hogy viselője melyik iskolához tartozik, másrészt a felnőttkor, a ballagás és a vizsgák közeledtét is jelzi.
A szalagavató fontosságát az is mutatja, hogy az osztályok már hónapokkal előtte megkezdik a felkészülést az eseményre: kiválasztják a báli ruhát, betanulják a keringőt, egy-egy humoros, zenés produkcióval készülnek a szülők és tanárok számára.
Az ünnepségekről beszámoló, galéria az alábbiakban látható:
GALÉRIA
Hild (2023.12.08.)
![409326968_796348818961241_3816134843448033686_n.jpg](https://dunaujvarosi.cms.szc.edir.hu/uploads/small_409326968_796348818961241_3816134843448033686_n_bf35591719.jpg)
![409144514_796348922294564_5369983617709994568_n.jpg](https://dunaujvarosi.cms.szc.edir.hu/uploads/small_409144514_796348922294564_5369983617709994568_n_42f3f87744.jpg)
![409297442_796348898961233_6467582628801883077_n.jpg](https://dunaujvarosi.cms.szc.edir.hu/uploads/small_409297442_796348898961233_6467582628801883077_n_f7396ee45d.jpg)
GALÉRIA
Kereskedelmi (2023.12.01.)
![409655307_1029928411413729_457759741657479452_n.jpg](https://dunaujvarosi.cms.szc.edir.hu/uploads/small_409655307_1029928411413729_457759741657479452_n_eba0b2d42f.jpg)
![409655769_1029928708080366_1072052998731027958_n.jpg](https://dunaujvarosi.cms.szc.edir.hu/uploads/small_409655769_1029928708080366_1072052998731027958_n_7563c298d6.jpg)
![409576423_1029927784747125_2212353029945428435_n.jpg](https://dunaujvarosi.cms.szc.edir.hu/uploads/small_409576423_1029927784747125_2212353029945428435_n_b32780991a.jpg)
GALÉRIA
Szabolcs Vezér (2023.12.01.)
![407431026_903837984699850_7393542405118315343_n.jpg](https://dunaujvarosi.cms.szc.edir.hu/uploads/small_407431026_903837984699850_7393542405118315343_n_1653fa7e44.jpg)
![407388754_903838168033165_2012135444092904486_n.jpg](https://dunaujvarosi.cms.szc.edir.hu/uploads/small_407388754_903838168033165_2012135444092904486_n_e1ab154294.jpg)
![407483753_903837744699874_9055260145640352717_n.jpg](https://dunaujvarosi.cms.szc.edir.hu/uploads/small_407483753_903837744699874_9055260145640352717_n_6512cb6086.jpg)
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
![Jutalmaztuk a szakmai versenyeken kiváló eredményt elért tanulóinkat, oktatóikat](https://dunaujvarosi.cms.szc.edir.hu/uploads/small_r_IMG_0218_60e7364aee.jpg)
Jutalmaztuk a szakmai versenyeken kiváló eredményt elért tanulóinkat, oktatóikat
A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum idén sem feledkezett meg azokról a tanulóiról és tanárairól, akik szép eredményeket értek el országos szakmai versenyeken a tanév során.
![Lezárult az igazgatói pályázatok beadási időszaka](https://dunaujvarosi.cms.szc.edir.hu/uploads/small_PALYAZATI_FELHIVAS_2_0fabea9a0d.png)
Lezárult az igazgatói pályázatok beadási időszaka
A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum öt iskolájában került kiírásra igazgatói pályázat, melyekre egy iskolában 2 pályázat, míg a többi négy iskolában 1-1 pályázat érkezett.
![Rendkívüli felvételi eljárás](https://dunaujvarosi.cms.szc.edir.hu/uploads/small_Felvettek_listaja_2_63a45692b1.png)
Rendkívüli felvételi eljárás
A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum rendkívüli felvételi eljárást hirdet a 2024/2025-ös tanévre.