Oldalsáv

Pályaorientációs nap a Lorántffy iskolában

2021. november 22.
A Lorántffy iskola pénteken rendezte pályaorientációs napját, amelynek során megmutatták saját diákjaiknak - többek között - mi vár rájuk a munka világában?

A végzősök a Munkaügyi Központból érkező Sipeki-Nyúl Bianka (egykori diák) tartott egy munkaügyi előadást. Fodrászok a tornateremben egy online előadást hallgattak meg a Mátrix termékcsaládról, a 10/2-es fodrász tanulók pedig a tanműhelyben fonási és vasalási technikákkal is ismerkedtek Lehoczkyné Tóvizi Ilona irányításával. A 9/2-es fodrász csapat Pribitekné Pirgi Bernadett irányításával frizurákat készítettek, és közben elsajátíthattak néhány apró szakmai fortélyt is.

Eközben 9-10. évfolyamos kisgyermekgondozó, -nevelő diákjaink Boross Balázs vezetésével egy szociálpolitikai társasjátékban vettek részt, míg a 9-10. évfolyamos kozmetikusok kozmetikalátogatásra mentek, hogy megismerkedhessenek azokkal a helyszínekkel, ahol a külső gyakorlatot tölthetik majd. A felsőbb éves kozmetikus tanulókhoz érkezett vendégségbe az ILCSI (Ilcsi Beautifying Herbs Hungary - Since 1958) márka képviseletében Molnár Ferenc, aki előadásában bemutatta édesanyja, Molnár Dánielné, Ilcsi néni örökségét.

 

A végzős vegyészek a Magyar Honvédség előadására voltak hivatalosak, míg a 11-12. évfolyamos kisgyermekgondozó, -nevelő diákoknak Hatvaniné Sáfár Erzsébet a bölcsődei vizuális nevelésről tartott egy gyakorlati központú előadást. A divatos tanulók pedig egykori diákkal, Patakfalvi-Vigh Kincsővel beszélgettek a szakmai vizsga utáni lehetőségekről. A végzős divatosak is színes programokon vehettek részt, Rohonczi tanárnő beszámolóját idézzük:

"Nagyon jó napot töltöttünk ma el volt tanítványunkkal, Patakfalvi-Vigh Kincsővel, aki jelenleg divat- és stílustervező szakképzettségével és jelmeztervező szakmájával a Daalarna Kft. (Daalarna) oszlopos tagja. Kincső szívvel, lélekkel mesélt eddigi pályakereséséről, pályakezdésének állomásairól, a jövő elképzeléséről, a jelenben élésről. Nagyon szívesen jött el régi iskolájába, bemutatkozása lelkesítően hatott a még nálunk tanuló divatosokra, akik pár éve még iskolánkban találkozhattak vele.

A délelőttbe belefért még a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Házaban tett látogatásunk is, ahol a kellékes és rendezőasszisztens, Siegrist Cecília kalauzolt minket. A pincétől a padlásig, a színpadtól az öltözőig betekinthettünk a színjátszás háttereibe, amiből kiderült, hogy sok van."

 

Dunaújvárosi Szakképzési Centrum

H-2400 Dunaújváros, Római krt. 51.
+36 25/743-136
+36 25/745-859 (fax)
titkarsag@dunaujvarosiszc.hu

Akadálymentesítési nyilatkozat