Oldalsáv

KEVIN-verseny

2020. február 4.
A Budapesti Gazdasági Egyetem pályaorientációs programja keretében második alkalommal meghirdetett verseny első regionális döntőjén, 2020. február 1-jén közel 30 diák 6 csapatban mérte össze tudását a Rudas iskolában.

„A kreativitás akkor jön létre, amikor az álmodozó találkozik a cselekvővel.”

A versenyre olyan ötlettel kellett érkezniük a csapatoknak, amely az őket érintő valós problémára keresett hatékony megoldást. A legtöbb ötlet/probléma a környezetükkel és a közösségükkel volt kapcsolatos.

A megmérettetés online fordulójában gazdasági témájú esettanulmányokat oldottak meg a versenyzők, majd prezentációt készítettek. A jelenlévők új üzleti gondolkodásmóddal ismerkedhettek meg és beleáshatták magukat a business model canvas - üzleti tervek világába, illetve a pitch előadásmódban is kipróbálhatták prezentációs készségeiket. A megmérettetés célja az volt, hogy minél inkább felszínre hozzák a fiatalok kreativitását. A versenyen a diákok felkészülését és munkáját szakmailag elismert mentorok segítették.

A döntőt a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium „Balatoni gyerekek” nevű csapata nyerte meg a balatonfüredi bicikliút melletti biciklis pihenőhely létesítésének ötletével. Második helyen a Pécsi Kodály Zoltán Gimnázium „Pitch Please” nevű csapata végzett egy hallókészüléket és szemüveget ötvöző viselet ötletével.

A harmadik helyet iskolánk, „A mester tanoncai” csapata egy holografikusan megjelenő „barát” ötletével szerezte meg. A csapat tagjai: Berta Alexandra, Boros Lilla, Mészáros Adrienn, Simon Dorina és Vas Cintia 12. b osztályos tanulók.

A Rudas másik, „Smart Girls” nevű csapatának „Okos kuka” ötlete – helyes szelektálás esetén zöld smiley-t kijelző kuka – pedig különdíjat érdemelt. A csapat tagjai: Almási Nikolett, Simon Bonita, Rózsa Abigél és Szabó Eszter 11. b osztályos tanulók.

Mindkét csapat felkészítő tanára Horváth Csaba tanár úr volt.

 

Gratulálunk versenyzőinknek!!

 

Dunaújvárosi Szakképzési Centrum

H-2400 Dunaújváros, Római krt. 51.
+36 25/743-136
+36 25/745-859 (fax)
titkarsag@dunaujvarosiszc.hu