Oldalsáv

Zöldülj!

2018. december 10.
December 5-én, szerdán 12 órától került megrendezésre a Lorántffy iskolában a ZÖLDÜLJ! verseny 6 általános iskolás csapat részvételével, akik helyi (Dózsa, Vasvári) és vidéki (Baracs, Adony, Apostag) iskolákból érkeztek.

Az első forduló egy elméleti feladatsorból állt, melyet többé-kevésbé sikeresen oldottak meg a versenyzők. Az írásbeli után az első 2 helyen álló csapat tagjai (Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola, Adonyi Szent István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola) jutottak be a gyakorlati fordulóba, ahol főként környezetvédelemmel, környezetszennyezéssel kapcsolatos példák és kísérletek megoldását kértük tőlük.

A rangsor az előzetes feladatként leadott fotók, az elméleti és gyakorlati forduló pontszámainak összesítésével alakult ki.
A III. helyen Kiss Dorka Szófia (Dózsa) végzett.
A II. helyezést Kvák Dávid érte el (Dózsa).
A legjobb eredményt, ezzel az I. helyezést SZEKERES HUBA szerezte meg, aki szintén a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola tanulója.

Gratulálunk a versenyzőknek a szép eredményekhez, felkészítő tanáraiknak a felkészítéshez!

Reméljük, hogy jövőre hasonló vagy nagyobb létszámban képviselik majd magukat az általános iskolák!

Baranyi Hajnalka versenyszervező

Dunaújvárosi Szakképzési Centrum

H-2400 Dunaújváros, Római krt. 51.
+36 25/743-136
+36 25/745-859 (fax)
titkarsag@dunaujvarosiszc.hu