Oldalsáv

Szeptember 21-én: Centrumban a család

2018. szeptember 14.
„Ez egy jó program” – egy mondattal, így méltatta a „Centrumban a család” rendezvényünket Cserna Gábor Dunaújváros Polgármestere. A szeptember 21-ei program beharangozó sajtótájékoztatóját a Városházán rendeztük.

A sajtótájékoztatón Cserna Gábor polgármester a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumot a város egyik példaértékű szervezeteként emlegette. A városvezető szerint az elmúlt két évben olyan látványos munka, szemléletváltás történt a Centrumban, ami nem csak anyagi forrásokban jelentkezett, hanem a szakmaiságban is. Az infrastrukturális fejlesztéseket és a megújuló módszereket egyszerre ötvözi az a GINOP-pályázat, ami révén megújulhatott a Lorántffy és a Rudas kollégiuma, aminek köszönhetően egy vadonatúj pályaorientációs labor is bekapcsolódhat majd a vérkeringésbe, de ennek köszönhető a Centrumban a család elnevezésű program is, ami a Centrum valamennyi kilencedikesét érinti majd. Cserna Gábor szerint egészen egyszerűen: ez egy jó program.

A rendezvény részleteiről Csapó Gábor főigazgató beszélt, aki szerint a Centrumban a család, egy Magyarországon egyedülálló rendezvény lesz. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum a családokkal való aktív kapcsolattartás érdekében - hagyományteremtő szándékkal - megrendezi (és mostantól 4 évente mindig meg kívánja rendezni) a Centrumban a család c. rendezvényét.

- A 4 évente történő megrendezés magyarázata egyszerű: így minden szakképzésben részt vevő diák a középiskolai tanulmányai alatt legalább egy rendezvényünkön részt tud venni. A mostani rendezvényünk mellett és után, év közben is szeretnénk a családokkal kapcsolatot tartani. A tanév végén megrendezzük a „Figyelj anyu!” programunkat, ahol a kilencedikesek megmutathatják a szüleiknek, hogy mit tanultak ezidáig. Szeptember 21-én mintegy 800 gólyánknak és közel 1000 családtagjának rendezzük meg a tanév nyitóbuliját. A gólyák avatása délelőtt már az iskolában elkezdődik. Majd minden osztályunk a város főterére vonul, ahol polgármester úr köszönti a diákokat. Ezt követően közös zenés felvonulás indul a Városháza térről a Lorántffy iskoláig a Dózsa György úton. Már most elnézést kérünk a városlakóktól, ígérjük, nagyon hangosak leszünk. 12 órától benépesül a Lorántffy sportpálya, ahol megnyitjuk a „CentrumLand” –et. Kilencedikeseink versenyezni fognak a nap folyamán, minden teljesített feladatért pontokat fogunk osztani nekik. Sőt, az a diák, aki bevarázsolja a szüleit, a tesókat, az plusz pontot fog kapni. Egy elektronizált világban hogyan is lehetne a pontversenyt nyomon követni, mint egy erre a rendezvényre létrehozott honlapon. Most kimondottan azt kérjük a diákoktól, hogy hozzák magukkal a mobiljukat, hogy az ingyenes wifivel beszórt pályánkon nyomon tudják követni a pontjaikat. A centrumbanacsalad.hu honlapot kimondottan ehhez a rendezvényhez fejlesztettük. És hogy mennyire nem a levegőbe beszélünk, a pontok hatalmas fődíjat érhetnek: az első helyezett osztályt egy 1 millió forint értékű kirándulással jutalmazzuk. A második félmillió, a harmadik 250 ezer forintot kap. Abban bízunk, hogy ezekkel a díjakkal is hozzá tudunk ahhoz járulni, hogy a nálunk tanuló diákok szép élményeket szerezzenek diákéveikben, mert ezekből a támogatásokból már igazán szép osztálykirándulásokat lehet szervezni. A bulin nagyszínpadán nem akármilyen fellépőket üdvözölhetünk: a diákok kérésére Raul, majd a Children of Distance zenekarok koronázzák meg a rendezvényt.

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolat

Dunaújvárosi Szakképzési Centrum

H-2400 Dunaújváros, Római krt. 51.
+36 25/743-136
+36 25/745-859 (fax)
titkarsag@dunaujvarosiszc.hu