Oldalsáv

Rendőri, katasztrófavédelmi és büntetés végrehajtási ismeretek egy versenyen

2018. március 12.
Az Adyligeti Rendészeti Szakgimnáziumban került megrendezésre március 10-én a II. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny középdöntője, melyen a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája is részt vett. A rendkívül összetett versenyen a diákok sikerrel vették az akadályokat, és számot adtak rendőri, katasztrófavédelmi, büntetésvégre hajtási ismereteikből.

Korábban több évtizeden keresztül sikerrel rendezték meg a rendvédelmi szervek a belügyi és rendészeti csapatversenyt. Ennek jogutódjaiként ebben az évben másodszor írta ki a Belügyminisztérium a rendvédelmi képzést folytató szakközépiskolák diákjai számára az országos rendvédelmi csapatversenyt. Tavaly 69, ebben az évben pedig már 78 szakközépiskola nevezett. A nagy létszámú mezőny miatt egy napon, az ország négy rendészeti szakgimnáziumában mérték össze tudásukat a középdöntőben a négy fős csapatok. A versenyzőket az időjárás is kegyeibe fogadta, bár sok helyen még hó borította a szabad téri pályák szélét, de így is napsütésben küzdhették le a diákok az akadálypályát és a többi szabadban elhelyezett állomást.

A nagyon komoly fizikai felmérő során többek között 2000m-es síkfutás, fekvőtámasz, két karú függés, felülés és helyből távolugrás szerepelt a programban. A versenyszámok között gyakorlatilag nem volt pihenő a fiataloknak, a futás után közvetlenül már a tatamin kellett a versenyzőknek időre fekvőtámaszt végezniük. A katasztrófavédelmi feladat során az tűzoltó gépkocsin lévő eszközöket kellett felismerni, valamint szabályos sugárcső szerelést kellett bemutatni. A büntetés végrehajtás egy zárkát szimulálva, meg nem engedett tárgyak kiválogatásával és zárkarend kialakításával bízta meg a diákokat. Meg kellett találni a zárkában többek között a civil ruházati tárgyakat, a nem engedélyezett alkohol tartalmú tisztálkodó szereket is. A rendőrségi feladat során egy nagy halom ruházati felszerelésből ki kellett választani a járőrök szabályos nyári gyakorló ruházatát, és azt egy próbababára felöltöztetni. De a rendőrségi feladat volt a kötelező járőr felszerelések felismerése és kiválasztása is.  De volt még akadálypálya, lövészet és elméleti teszt is a programban.

A Rozsnyai Dávid, Lendvai Ferenc, Németh Tamás és Gönczöl Dominik összeállítású Dunaferr csapat (felkészítő tanár Körmendi János és Ludányi Géza) nagyon szépen helytállt a nagyon nehéz feladatsor végrehajtásánál. A katasztrófavédelmi feladat eszközfelismerése hibátlan lett, éppen úgy, mint a rendőrségi feladat nyári gyakorló ruházat kiválasztása. Az akadálypálya végrehajtása is nagyszerű idő alatt sikerült, és a fizikai számok során is jeleskedtek a tanulók. A Körmenden sorra kerülő országos döntőbe, a négy helyszín alapján legtöbb pontot elérő 20 együttes jut majd be.

A II. Országos Középiskolai Rendészeti Csapatverseny 2018. március 10-én megrendezett régiós válogatóversenyek összesített, a versenybizottság által hitelesített eredményeinek ismeretében a Dunaferr iskola csapata a 15. helyen továbbjutott az országos döntőbe.

 

Körmendi János beszámolója

 

Dunaújvárosi Szakképzési Centrum

H-2400 Dunaújváros, Római krt. 51.
+36 25/743-136
+36 25/745-859 (fax)
titkarsag@dunaujvarosiszc.hu