Oldalsáv

Diákolimpiai aranyat nyert a Hild!

2018. január 29.
A hétvégén Debrecenben rendezték a V.-VI. Korcsoportos Röplabda Diákolimpia országos döntőjét, ahol a Hild iskola csapata hiba nélkül, veretlenül, csodálatos játékkal aranyérmet szerzett. A Hild fennállásának 32. röplabda bajnoki aranyát!

Minden iskolának meg vannak a maga sportsikerei, de amit a Hild röplabdázói tudnak, az egészen kivételes! Az iskola történetében 32, azaz harminckettő diákolimpiai aranyat zsebeltek be a fiatalok, az utolsót a hétvégén, Debrecenben.

A sorsolás után kiderült, hogy a Debreceni Fazekas Mihály Gimnázium, a Dunaújvárosi Pannon Oktatás Központ és a Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium iskoláival került egy csoportba a Hild. A hétvégi fináléban egymás után jöttek az ellenfelek, mondhatni esélytelenül, míg a vasárnapi döntőben a Kecskeméti Bolyai János Gimnáziummal mérkőztek a mieink. A végső összecsapásban is sikerrel.

A bajnokcsapat névsora:
Amdegha Mohamed Ádám, Bohnicsek Szilveszter, Csizmadia Tamás Martin, Dér János Alex, Hartyányi Gergő, Ihász Benett, Jerzsabek Botond, Koch Adolf, Matyiák Árpád, Móró Ákos, Nemes Gábor Marcell, Sárközi Kálmán Károly, Tompai Bence Zsolt, Farkas Bence Sándor

 

Az aranyérem mellett különdíjakat is kapott a Hild iskola csapata:

Legjobb támadó: Bohnicsek Szilveszter
Legjobb előkészítő: Csizmadia Tamás
Legeredményesebb edző: Szücs Ákos

 

Gratulálunk!

A döntő hétvégét követően boldogan és büszkén vette fel a telefonját Kolics Gábor, a Hild iskola igazgatója: - Nagyon-nagyon örülök és gratulálok a csapatunknak! Minden játékosnak, az edzőnek. Azt gondolom, hogy igazi csapatmunka eredményét arathattuk le! Köszönöm a kollégáim, az osztályfőnökök munkáját, hiszen nekünk az élsport mellett az iskolai munkát is folyamatosan vinnünk kell. Büszke vagyok az eredményre!

Csapó Gábor a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója szintén örömmel és büszkeséggel értesült a kiemelkedő eredményről. Elmondása szerint meg fogja találni a módját, hogy személyesen is gratulálhasson a BAJNOKOKNAK!

Kapcsolat

Dunaújvárosi Szakképzési Centrum

H-2400 Dunaújváros, Római krt. 51.
+36 25/743-136
+36 25/743-135 (fax)
titkarsag@dunaujvarosiszc.hu